Az utóbbi két év visszatérő problémája az egyre erősödő konfliktusba
keveredő szülők és intézmények együttese. Az ellentétet rövidre lehet zárni vagy
enyhíteni, ha a szülő tisztában van bizonyos dolgokkal, amik viszont nem túl
sok fórumon hozzáférhetőek. Különösen az udvarias, alapvetően alkalmazkodó,
szelíd értelmiségi családoknak van újdonsült problémájuk az eddig őket jól
kezelő rendszerrel.
A cikk tartalma nem általánosítható minden intézményre vagy
pedagógusra. Ezekben a nem egyszerű időkben is vannak rendkívül jó iskolák,
rátermett vezetők, olyan pedagógusok, akik csodálatosan kezelik a gyerekeket,
és nyitottak mindenféle probléma rendezésére.
A cikket azoknak a szülőknek írtam, akik megdöbbenve állnak az
intézményi kommunikáció agresszívabb formája előtt, és nem tudják, miként
lehetne kiszállni az ördögi körből.
Az intézmények helyzete
Sok
jól működő szülő, jól működő család áll értetlenül azelőtt, hogy ami
korábbiakban őket nem érintette, most elkezdett előjönni bölcsődei, óvodai,
iskolai terepen. Miért nem tudnak együttműködni esetenként az intézmények
olyanokkal, akik kommunikációkészek, szükség esetén hajlandóak szakemberhez
vinni a gyermeket és jóindulattal állnak a környezetükhöz?
Mint
azt fentebb megjegyeztem, ettől függetlenül sok intézmény színvonalas munkát
végez, és gyerekbarát módon valósítja meg szakmai hitvallását. A következő
szakasz segít eldönteni, a mi intézményünk, pedagógusunk ebbe a kategóriába
tartozik-e.
Kivel van a gond valójában?
Egy reális önismerettel és jó szülői kompetenciákkal
rendelkező szülő, aki odafigyel a gyermekére és meghallgatja a környezet, a
pedagógusok jelzéseit, nagyjából látja, hogy van a gyermeke. Mégis nagyon
sokszor hisznek az intézményeknek és nagyon megijednek, mikor erősebb (és
valótlan) jelzés érkezik a gyermekről.
1 valótlan jelzésre érkezik 3-4 nagyon is valódi és kezelendő
jelzés! Sok jó tanár próbál jelezni a szülőnek a formálódó vagy a látható
gondról. A szülőnek kell mérlegelnie, ismerve a gyermek egyéniségét, a
pedagógusok hozzáállását, szakmaiságát, hogy mennyire állnak építően a
gyermekhez.
Felhívó
jelek arra, hogy az intézmény problémásnak lát egy nem problémás gyermeket:
A fenti esetekben közös, hogy a pedagógus nem képes kezelni
egy osztálytermi helyzetet, amit pedagógiai eszközökkel meg kellene oldani. Az
intézménynek nyűg a gyermek, akit inkább akarnak kint látni, mint bent.
Nagyon jellemző, hogy egyes intézmények nem akarják saját hatáskörben
kirúgni a gyereket, hanem passzív formában ellehetetlenítik az iskolai
jelenlétét, a szülői akaratot, továbbra is ebbe az iskolába járjon.
A
következő eszközöket vetik be ilyenkor:
Ne
higgyük, hogy a bölcsődék és az óvodák nem élnek hasonló eszközökkel. Oda is
leszivárognak a nehézségek, és ők is átveszik ezt az igencsak maladaptív látszat megoldásokat.
Mit nem várhat el a szülőtől az intézmény?
A fentiek alapján működő intézmények nem kezelik partnerként a
szülőket. Ugyanakkor neked, mint szülőnek tudnod kell, hogy a bölcsőde, óvoda,
iskola nem hatóság.
Nem parancsolhat neked. Nem kell
elviselned a lefelé irányuló kommunikációt.
Nem veheti el a gyermekedet. Nem emelheti
csak úgy ki. Mostanság gyakran tapasztalom, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat és a
Gyámügy értetlenül áll az egyébként is sok teendőjük melletti iskolai ügyekhez.
Nem kérheti, hogy mivel a gyermeked rossz, korábban hozd haza. Arra vállalkozott beiratkozásnál, hogy fogja tudni kezelni a gyermekedet, és nem kell ezért felborítanod mindent. Az intézménynek az se lehet ok erre, ha nem dolgozol. Csakis vészhelyzetben, betegség, baleset esetén kérhetnek ilyet. Egyezség születhet erről, a gyermek ne legyen olyan stresszes, pl. pénteken hamarabb elhozni, de nem ad hoc módon, hirtelen.
Nem kötelezhet arra, hogy elvidd a
gyermeket pszichiáterhez. Orvos, pszichológus tud arra vonatkozó tanácsot adni,
javasolt-e a pszichiátriai kivizsgálás. Másra sem kötelezhet. A közjegyző és a gyámügy kötelez arra egyes szülőket, hogy elvigyék komplex vizsgálatra, tanácsadásra a
gyermeket, ha arra szükség van. Azt pedig végképp nem kérheti az iskola, hogy
adj gyógyszert a gyerekednek.
Nem kérhet arra vonatkozó információt,
hogy is állnak pontosan a dolgok a családodban. Például, ha a pszichológusnál
kiderül családi halmozódás, probléma, akkor a szakember a véleményben nem
fogja ezt feltüntetni, ha az az iskolának készül. Ez a család gondja, amin
nekik kell dolgozniuk. Intim, bizalmas természetű dolgok közlését az iskola nem
követelheti.
Nem írhatja felül egy szakember
véleményét. Azért kérek gyakran intézményi problémánál az óvónéniktől,
tanároktól véleményt, hogy lássam, mit gondolnak a helyzetről, így nem adódik
olyan helyzet, hogy a szülő egyoldalúan vázolja a történteket. A szakemberek a
gyermeket a szülőtől, intézménytől függetlenül vizsgálják, ha a
gyerek visszafogja magát, pár alkalom után úgyis kibukik számottevő
gond, ha van.
Nem szabhatja meg, hogy állami ellátásba
menj. Ha magánellátásban elvállalja a gyermeket szakember, akkor nyugodtan
választhatod azt. Azt megemlíteném, hogy a gyermekellátásba nem tartozik bele a
kineziológus vagy a coach. Ott teljes joggal jelzi az intézmény, hogy a szakma
szakértőjéhez kell fordulni.
Hogyan érdemes kezelni a problémás helyzeteket?
Konkrét esetek és tanulságok
Itt
álljon néhány eset, aminek a kapcsán elég világosan kirajzolódik a felelősségek
kérdésköre és a felek együttműködési hajlandósága.
ESET
1.
7 éves jó tanuló, vékony, csendes kislányt napi jelleggel
bántott mindenfélével a tanára, a képességeit eleve rossznak ítélte, és
leépítette az önbizalmát. Iskolaváltás történt, mert a pedagógus nem mutatta
jelét a változtatás iránti bármely igénynek vagy képességnek, és a gyermek
hasfájásai napi szintűvé nőttek.
Pszichés ellátásban csak jót kívánt ennek a tanító nénijének,
semmi rosszat nem mondott rá, viszont az új iskola pedagógusaival tartózkodó
volt, majd megjelent nála az agresszió is. Később tudta elfogadni, hogy vannak
felnőttek, akik jót akarnak neki.
Tanulság: Ha egy
eleve érzékeny gyermeket napi szinten kipécéz a pedagógus, akkor ott nehéz a
gyermeket úgy megerősíteni, felkészíteni, hogy ő ezt bírja, főleg, hogy akkor
jutott el ellátásba, mikor már látványos testi tünetei voltak. A szülőknek nem
mert róla beszélni, hogy a tanító néni hogy bántja, ez a többi gyerektől derült
ki. Ezért fontos elmondani a gyermeknek, hogy a szülőnek igenis van befolyása a
gyermek életére, ő dönti el, melyik iskolába járjon, a tanító néninek nincs
hatalma a szülő fölött, ahogy azt ez a kislány hitte.
ESET 2.
10 éves gyermekkel már mindenféle szakember foglalkozott,
legalább egy rövid ideig. Az iskola szerint az ottani viselkedése tarthatatlan,
ezért küldték komplex vizsgálatra, neurológushoz, iskolapszichológushoz,
pszichiáterhez. A szakemberek szerint kevés gond volt, vagy nem is volt gond
egyáltalán, amire az iskola úgy reagált, hogy új véleményt írt a gyerekről, és
újra el akarta küldeni őt ezekre a vizsgálatokra.
Az iskola itt nem tisztelte a szakmaiságot: a gyerek fél év
alatt 5-6 szakembernél járt, ha gond van, azt az egyikük
meglátta volna. Valószínűleg olyan véleményt vártak volna egyiküktől, ami
alátámasztja, hogy a gyermekkel van a baj.
Tanulság: Kisebb
idői távon a sokadik vizsgálatra küldésnél kezdjük megkérdőjelezni, ez a gyerek
érdekét szolgálja-e. Ha jelzi a pszichológus, a logopédus vagy a pszichiáter,
hogy nem detektál látható problémát, akkor is fogja jelezni, hogy pl.
gyógypedagógiai fejlesztés javasolt. Ha az intézményi pszichológus esetleg nem is merne konfrontálódni az ottani pedagógusokkal, biztos lehetsz benne, hogy
nem az intézményhez tartozó szakértők a szakmai véleményüket mondják. Fontos
határt szabni az iskolának, ha kell, a szakemberektől érkező véleményekkel.
Olyan egyébként létezik, hogy keretek között jól működő gyerek az iskolában
’megbolondul’, de az környezeti ártalomra történik, nem csak úgy magától, és
azt az intézmény hatásköre kezelni.
ESET 3.
16 éves kamasz alapvetően flegmán és arcátlanul viselkedett,
miközben intelligens, jövőképpel rendelkező fiatalember volt. Az egyik
tanárával különösen sokat sértegették egymást, ahol a hormonális változások, a
születetten csökönyös jelleme miatt ő gyakran robbant, emiatt gyűjtötte a
szaktanárikat.
Tanulság:
Ilyenkor, ha a pedagógus egyáltalán nem képes azt kezelni, hogy van olyan
önérzetes kamasz, akit nem tud teljesen lenyomni, akkor meg kell próbálni a
kamasszal beszélni. Ilyenkor azt szoktam tanácsolni a kamaszoknak, ne azzal
bizonyítsák, hogy ők milyen okosak és magabiztosak, hogy egyre több
összetűzetést felvállalnak, hanem azzal, hogy mérsékelik magukat. Az erős ember
ugyanis kontrollban marad, ez egy tanulható készség. A másik javaslatom, hogy
ne engedjék, a tanár befolyásolja őket, tanuljanak jól, dolgozzák azt, amit
akarnak, ne egy tanáruk rontsa el a további életüket. Okos kamaszok ezt
általában elég gyorsan megértik.
Ezek
a helyzetek nem egyediek, a praxisomban pár havonta előfordul 1-2. Legyünk
éberek gyermekünk tanintézményének körülményeiről, és tegyünk a jobb
együttműködés érdekében, de tudjuk a határokat nem csak a saját magunk vagy
gyermekünk esetében, az iskolánál is.