10 tévhit a gyermekellátás világából - Gazdig Dóra, gyermekpszichológus

Ha az ember próbál tájékozódni, a gyermekével mikor hova forduljon, itt is, ott is falakba ütközhet. Az állami ellátórendszer tartaléka véges, és a tájékoztatás is időbe, energiába kerül, a különféle rendszereknek is informálódniuk kellene egymásról, ha nem lennének egyébként is leterhelve. A gyerekekkel foglalkozók se tudják mindig eligazítani a szülőt, ugyanis a rendszer folyamatosan változik. Összeszedtem a 8 leggyakrabban elhangzó tévhitet és kifejtését, ami alapot adhat a jobb tájékozódásban.

1. TÉVHIT: „A Gyermekjólétnél jártunk a gyermekkel.”

A szülők egy része a gyermekellátásból a Gyermekjóléti Szolgálatot ismeri, mint ellátót, legalábbis azt hiszi. Leggyakrabban pedig a Pedagógiai Szakszolgálattal találkoznak a szülők, hiszen ők a felelősek a gyermek kivizsgálásáért (itt lehet BTMN, SNI státuszt kapni), az ovik, iskolák, orvosok ide delegálják a gyerekeket, amennyiben kórházi szintű beavatkozásra még nincs szükség, de már baj van. A szülők is fordulhatnak ide. Van saját pszichológusuk, így nagy eséllyel ide járnak a szülők.

A Gyermekjóléti Szolgálat elsődleges célja nem az alapvetően jól funkcionáló családok egyedi problémáinak segítése, hanem a diszfunkcionális családok segítése. Ide lehet fordulni jogi, anyagi támogatásért, itt zajlik a védelembe vett családok koordinálása, mérlegelnek kiemelési ügyekben, gondozzák a rájuk bízott családokat. Lehet saját pszichológusuk, és megvan rá az esély, hogy ide jár valaki, de hosszabb folyamatot általában nem tudnak vállalni, inkább nevelési tanácsadást.

A Gyámügy egy hatóság, ami a bíróság felé delegálja az igazán problémás klienseket, illetve felügyeli a legproblémásabbakat (egyáltalán nem jár be iskolába a gyerek, komoly bántalmazás van). Nincs saját pszichológusuk.

Ha Szolnok térségben szeretnének állami ellátást a gyermeknek, akkor tehát elsődlegesen fordulhatnak a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat vonatkozó Tagintézményéhez, valamint a Hetényi Géza Kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályához. Utóbbinál, ha bejelentkeztek, automatikusan a pszichiáterhez kapnak időpontot, pszichológushoz való időpontfoglalás külön szükséges. Van lehetőség családterápiára is.

2. TÉVHIT: „A Szakszolgálatnál megvolt a teljes pszichés kivizsgálása.”

Ha az óvoda vagy az iskola felterjesztette a gyermeket komplex vizsgálatra, vagy a szülő kérte ezt önkéntesen, attól a gyermeknek nem volt pszichodiagnosztikai vizsgálata. Ahogy azt korábbi cikkemben megfogalmaztam, a komplex vizsgálat első alkalmával méri fel a pszichológus az intellektust. Természetesen közben ránéz a gyermek általános állapotára, de csak annyira, mint egy munkahelyi alkalmassági vizsgálaton az orvos a vérképre: nagyon-nagyon felületesen, hiszen elsődlegesen az a dolga, hogy a gyermek kognitív képességeit felmérje, és kevés az ideje. Tehát a gyermek temperamentumáról, személyiségéről, megküzdési módszereiből keveset fog látni.

Kontrollvizsgálatnál a pszichológus már csak vitás, kirívó esetekben mér újra IQ-t, a gyógypedagógus nézi meg a gyermek haladását. Pszichológiai kivizsgálást külön kell kérni, ennek sajátossága, hogy a gyermeket nem egyszer látja a pszichológus, hanem háromszor.

3. TÉVHIT: „A bölcsőde/az óvoda/az iskola büntethet engem, mint szülőt.”

Az utóbbi időkben növekvő arányban számolnak be a szülők rendszerabúzusról. Ennek a menete a következő: enyhén vagy közepesen problémás viselkedésű gyermeket a bölcsőde, az óvoda, az iskola többfelé elküld, pszichiáterhez, komplex vizsgálatra, meg oda, meg amoda. Ilyenkor a szülőkkel ellenségesen lépnek fel, nem partnerként kezelik őket. A jellemzően értelmiségi, rendezett háttérrel rendelkező szülők első reakciója sok esetben a félelem és az önmagukban való hibakeresés.

A tanintézmények nem hatósági szervezetek, és alapvetően szabályok szerint működnek. Amennyiben többszöri egyeztetés után is kirívó hatásértést érzékelsz, az intézmény dolgozói nem tisztelik a véleményed, vagy indokolatlanul sok helyre irányítanának a gyermekeddel, tudd, hogy korlátozott lehetőség van a kezükben. Amikor valóban rendszerabúzusról van szó, általában vagy nagyon kiégettek a pedagógusok és vezetőség, vagy passzívabb módon próbálnak rávenni, a gyermeked elhagyja az intézményt, anélkül, hogy aktívan ki kellene tenniük (amire egyébként valószínűleg nem találnának jogalapot). Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, ha független szakértőhöz fordulsz, illetve kapcsolatba lépsz az illetékes Gyermekjóléti Szolgálattal. Tartós és súlyos probléma esetén keresd meg hivatalos levéllel a fenntartót.

4. TÉVHIT: „A kineziológus/a coach majdnem pszichológus.”

Minden harmadik hozzám érkező gyerek volt másik szakma képviselőjénél. Ezek a gyerekek, kamaszok olyan problémákkal kerültek oda, amikkel a coach, kineziológus vagy egyéb szakmájú nem tudhatott mit kezdeni, mert nem erre van kiképezve. Ilyenek: kényszeres tünetek, önbántás, széklet visszatartás, pánikrohamok. Amennyiben a gyermek nem csak egy kicsit bizonytalan, a fent említett foglalkozások legfeljebb placebóként működnek mind a szülő, mind a gyermek esetében, változás nem következik be, viszont az idő előrehaladtával beáll a tünet, és romlanak a fejlődési esélyek.

Mivel a kineziológus és a coach nem pszichodiagnosztizál, ezért nem is mindig képes megállapítani, egyáltalán elvállalhat-e egy adott klienst. Ezért megoszlik a felelősség arra nézve, a szülő mérje fel, mekkora a gyermek problémája. Amennyiben egy szakember (orvos, pszichiáter, gyógypedagógus) pszichológust javasol, nehezítik a megoldáshoz vezető utat, ha tesznek egy kitérőt más felé. A gyermeknek sem jó, ha több felnőtt párhuzamosan vagy egymásutánban foglalkozik vele.

A ’nem árt’ kérdést tehát megfordítanám: árt, mert később jut el a gyermek a problémájával érdemben foglalkozni tudó szakemberhez. Egy kezdődő vagy hónapok óta fennálló probléma esetén fél éves-éves különbség is lehet ellátási idő szempontjából.

5. TÉVHIT: „A gyerek jelentős döntésekben is el tudja dönteni, mi a jó neki.”

Némely szülők teljes vállszélességgel állnak ki azon hitük mellett, hogy az 5 éves gyermekük el tudja dönteni, akar-e pszichológushoz jönni. Mintha egy kisgyermek akár ezt, akár az életüket nagyban meghatározó, jelentős alternatívát tudnának reálisan mérlegelni, és utána megfelelő döntést hozni. Ez a fajta látásmód a szülői felelőtlenség egyik jele, amellyel a gyermekre akarják hárítani a valójában számukra kellemetlen helyzetekből való kimenekülést.

A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, mi a jó nekik. Ha egy elvált szülő kisgyermekét megkérdezzük, kinél érzi jól magát, a mindent megengedő szülőnél, vagy aki időben lefektetni, és mindennap kell fogat mosnia, az első szülőt nevezi meg. Sok kisgyerek nem akar óvodába járni, mert jobb érzés egész nap otthon lenni a szülővel. Nincs és nem lehet belátásuk a következményekre.

A szülő azért gondviselő, hogy felelősséggel kísérje és segítse a gyermekét, nem azért, hogy időnként átadja neki a gyeplőt. Ha a gyerek túl nagy terepet kap a szabályok megalkotásában túlságosan kicsi korban, teljesen összezavarodik.

6. TÉVHIT: „Bármelyik pszichológus tud kiállítani papírt a bíróságra.”

Az ügyvédek előszeretettel javasolják vitás, pl. gyermekelhelyezési ügyekben, hogy a szülő keressen fel egy pszichológust, aki kiállít a gyermekről egy véleményt, amit majd beadhatnak a bíróságra. Az ügyvédek stratégiai szempontból javasolják ezt, mert az eggyel több papír mindig eggyel jobb lehetőséget kínál az ügyüknek a bíróságon.

A realitás az, hogy egyfajta pszichológus állíthat ki vonatkozó dokumentumot: az igazságügyi szakpszichológus. Ő százezrekben mérhető összegért, gondos folyamatban együtt és külön-külön is látva a szülőket, a gyermekeket állít ki egy igen hosszú dokumentációt, ami mérlegeli a család helyzetét.

Ez és csak ez a dokumentum számít (és ez is csak valamelyest, nem teljes mértékben!) a bíróság előtt. Ha nincs a gyermekkel probléma, és csakis a papírért jönne valaki pszichológushoz, javasolt azonnal igazságügyi szakpszichológust keresnie. Azt azonban nem árt tudnia, hogy a másik fél kérhet ellenvéleményt, sőt harmadik vélemény is kellhet, ha az első kettő ellentmond egymásnak. Ilyen esetekben a gyermek terhelhetőségéről nem árt elgondolkodni.

7. TÉVHIT: „A pszichiátriai gyógyszerek károsak.”

Amennyiben valaki szakmaiságában jó pszichiáterhez látogat el, biztos lehet benne, hogy a pszichiáter arra törekszik, a lehető legkisebb még hatékony gyógyszert írja fel a gyermeknek, amennyiben az feltétlenül szükséges a hétköznapok élhetővé tételéhez és a terápia megtámogatására. A pszichiátriában kihívást jelent egyes gyógyszerek forgalomból való kivonása vagy elérhetetlensége, azonban próbálkoznak minél jobban ellátni a pácienseiket.

Nagyon fontos, hogy a gyógyszert csak és kizárólag úgy lehet adagolni, ahogy azt az orvos meghagyta, attól nem lehet eltérni. A gyógyszer az idegrendszert, az agyat érinti, nem véletlen, hogy a felépítése és a leépítése sem egyik pillanatról a másikra zajlik. Kell törekedni a rendszeres, 3-6 hónapos kontrollra. A jól alkalmazott pszichiátriai gyógyszer életmentő, az életminőséget erőteljesen javítja.

8. TÉVHIT: „Létezik a lelki problémákra gyors megoldás.”

Ha valaki azt mondja neked, hogy a gyermeked egyetlen rajzából meg tudja állapítani a teljes problémáját és a személyiségének működését, akkor az valótlant állít. Ha azt mondja, párszor találkozik vele, és a tünet, huss, eltűnik, szakmaiatlan.

Mind máig a pszichológia és a pszichiátria terén nem léteznek csodák. Lassú változások vannak. Dinamikus változások is vannak, amit a gyermek kora és a rendkívül fejlett öngyógyító metódusai vagy igen rugalmas személyisége tesz lehetővé. Nem érdemes tehát hinni a gyors változást ígérőknek. Védd magad, védd a gyermeked, hogy ne legyen csalódás a dolog vége.

9. TÉVHIT: „Elég párszor elmenni pszichológushoz, és jobb lesz a helyzet."

Ki szeretné, ha a gyermeke háromszor találkozna egy idegennel, és az idegen teljes értékben befolyásolni tudná? A gyerekek szerencsére nem így működnek. Idő és bizalom szükséges a változáshoz, a gyógyító kapcsolódáshoz.

Az öt alkalmas pszichodiagnosztika (első interjú a szülővel, három találkozás a gyermekkel, visszajelzés a szülőnek) nem terápia. Ettől a szakasztól nem lehet elvárni érdemi változást, hiszen a szakember ilyenkor még csak ismerkedik a gyermekkel, olyan alapteszteket vesz fel vele, amiket a gyermek életkora vagy problémája indokol. Vissza tud jelezni a végén a szülőnek a gyermek általános állapotáról, de a családdal és a gyermekkel való szorosabb együttműködés szükséges az ezt követő terápiás blokkokban, hogy tartós változás végbe menjen.

10. TÉVHIT: „A gyerekek félnek a pszichológusoktól.”

Az első találkozáskor a szülőkhöz szóló utolsó kérdéseim egyike az, mondták-e már a gyermeknek, hogy el fog jönni egy pszichológushoz, ha igen, mit szólt hozzá, ha nem, Önök szerint hogyan fog reagálni. A szülők egy része szerint a gyermek fél a pszichológustól, bár a gyógypedagógustól és a logopédustól is, temperamentumuktól függetlenül, mert a felnőtt szakemberektől félni kell.

A gyerekek akkor feszültek, amikor a szüleik is azok, illetve, ha megtanulták, hogy az új helyzettől félni kell. Amennyiben a szülő követi a szakember kérését, és természetesen megy le az első találkozás, a gyerekek, kamaszok döntő többségében csökken a szorongás. Nem is beszélve azokról a gyerekekről, akik egyáltalán nem félnek, sőt nagyon gyorsan bejönnek.

Az eloszlás 6 éves kor felett nagyjából a következő: 90% gond nélkül bejön, 5% gondolkodik egy kicsit és bejön, 3% kéri, hogy a szülő maradjon kint a folyosón, 2% az elején igényli a pszichológiai szobában szülő jelenlétét. Kicsiknél teljesen természetes, hogy többekkel bejönnek a szülők.