A gyermekem agresszívan játszik, mit tegyek?
A gyermekem agresszívan játszik, mit tegyek?

Gyakran hallom azt különösen az óvodás korosztály szüleitől, hogy a gyerekük játékában felfalják egymást a vadállatok, és ez milyen rossz. Óvodapedagógusok jelzik a szülőknek, a gyerek rablós játék közben ’lelövöldözte’ a többi gyereket, beszéljen a fejével. Mikor a szülők bent vannak a kisebb gyerekekkel tartott pszichológiai ülésen, rosszul veszik, ha a gyerek által irányított plüss hatalmaskodó vagy agresszív.

Egy dolgot nagyon fontos tisztázni ebben a kérdéskörben: a játékszint nem egyenértékű a valósággal. Amit a gyerek lejátszik (pl.: az egyik emberke elintézi a másikat, majd elássa), közel sem egyenértékű azzal, ő mit csinálna a valóságban. Azt nem ő csinálja, hanem az emberke, amit mozgat.

Ezért van az, hogy mikor egy szorongó kisgyerek nem megközelíthető (beszélek hozzá, próbálok játszani vele, és nem néz rám, nem foglalkozik velem), akkor egy plüssel megyek oda hozzá. A plüssnek megnyílik, vele kommunikál. A 6 év alatti gyerekek fantáziavilágában ugyanis a plüss az nem én vagyok, hiába én beszéltetem.

A játékbeli agresszió is más értékű: a gyerek ösztönét képviseli és a feszültség egyik levezetési formája. Szorongók is játszhatnak agresszív játékokat, és kifejezetten bátorítom őket arra, bábozás közben a bábjuk igenis álljon ki az igazáért, küzdjön meg a gonosszal. Extrém szorongó gyerekek értékelik, mikor agresszort hozok be a játékba, azaz tudják, hogy a játék nem a valóság, hanem az élet egyik gyakorlóterepe.

Játék előtt azt szoktam mondani a gyerekeknek, két feltétele van annak, hogy játsszunk.

1) Nem teszi szándékosan tönkre a játékeszközt.

2) Nem bántja magát.

Mikor ilyan keretezéssel indítunk (csakis az első alkalom elején, nem szükséges túlhangsúlyozni), a gyerek tudja, hogy vannak szabályok, de a játék fő irányítója ő.

Mindig tudjuk, hogy amikor játékba hívjuk a gyerekeket, akkor azt vállaljuk, hogy szükségtelenül nem visszük vissza őket a valóságba, hanem hagyjuk lefutni a játékot.



Valóban agresszió, hiába játék közben történik:


  • Játékeszköz szándékos tönkretétele.

  • Eldurvul a játék, és a gyerek túl erősen veri a ’rablót’. Ugyanígy, amikor bepörög a gyerek, és nem tudja tartani az alapvető kereteket.

  • Szándékosan eldobálja a játékot.

  • Passzív-agresszív helyzetek, eldobja a másik bábját, elutasító, nem figyel.

  • Úgy játszik agresszívan, hogy az őt teszi ki veszélynek, impulzívan feláll valamire, billeg, stb.

Ha ilyesmi történik, meg kell állítani a játékot, megnyugtatni a gyerekeket, megkeresni az okot, ami miatt agresszívvá vált a gyerek, átbeszélni a szituációt vagy legalább visszajelezni a gyereknek a felnőtt érzéseit. Lehet arra is következtetni, a gyerek milyen érzést élhet át.

Pl.: Látom, mérges lettél. Nem tudom, miért történt ez, pedig eddig jót játszottunk, én jól éreztem magam. Mit gondolsz, mi történhetett? Mikor megnyugodott, próbáljunk neki egy másféle játékot vagy tevékenységet felajánlani.


Nem agresszió, hanem játék:


  • Ő a seriff, a másik a bankrabló, és ő elkapja vagy lelövi a bankrablót. A játékfegyverek egyszerű verziójával nincs gond. A bonyolultabb fegyverekkel az a baj, hogy kiölik a szerepjáték lényegét, mert ott a fegyverre figyel inkább, nem az interakcióra és a történetre.

  • Eldobja a száműzendő plüsst.

  • Ha a gyerek a játék közben parancsolgat, míg ő az óvónéni, a másik pedig a gyerek. Az óvónéni valóban utasíthatja a gyerekeket.

  • A krokodil megeszi a tehenet, vagy az állatok összefognak ellene, megölik és eltemetik. A játékbeli halál a gyerekek szemében az abszolút igazságszolgáltatás a rossz legyőzésére, viszont a gonosz feltámadhat, ha arra van kedvük, tehát semmilyen értelemben nem társítják a valódi halállal.

  • A játék hevében túl hirtelen csapja be a kisház ajtaját, vagy nem figyel arra, a másik kezének nekiüti a játékot, annyira játszik.

Ha a gyerekek efféle normális agressziójára rászólnak, akkor össze fog zavarodni, hiszen ő csak játszott.



Problémahelyzetek


"A gyermekem elszemtelenedik játék közben."

Egyes határproblémás gyerekek elfelejtik, hogy a szerepjátékban a szülő lehet gyerek- vagy pajtásszerepben, de a játékból kilépve ő akkor is a szülő. Ezeknél a gyerekeknél lehet jelezni, hogy véget ért a játékidő, kijövünk ebből az egyedi, mágikus világból.

Fontos jelezni azt is, még 5 perc, 2 perc van a játékidőből, így könnyebben érzékelik, nemsokára át kell állniuk egy másféle működésmódra.


"A gyermekem nem engedi, hogy alakítsak a játék menetén."

Mikor a gyerek megkaparintja a szülőt, sokszor ki akarja élni a vágyait minél gyorsabban és intenzívebben. A legtöbb gyerek beenged a játékába, viszont néhányuk nem hagyja, hogy a másiknak is beleszólása legyen a játék menetébe.

  • Engedd, hogy az alapjátékot a gyerek válassza ki, vázolja az alapszituációt, majd utána alakítgasd te is.

  • Nyugodtan legyél makacs, és kend a plüssre a dolgot. Nem anya akarja a játék menetét megváltoztatni, hanem a mackó plüssnek van rossz napja. A gyerekek jobban bírják a játék közben határpróbálgatást és frusztrálást tőled is (mert mindez játék).

  • Gyakoroljátok, hogy egy játékot a gyerek választ, egyet meg te. Jól jönnek az indít-stop játékok is, mint a tapsra szoborrá merevedés (hol te tapsolsz, hol ő, így eloszlik, ki mikor domináns), vagy a tükrözős játékok, amiknél a másikra is figyelni kell, és egyszer te kontrollálsz, máskor ő.

  • Engedd, hogy a gyerek olykor visszavegye az irányítást, próbáljátok elosztani, mennyiben formálja ő a történetet és te mennyiben.


"Annyira agresszív a gyerekem, hogy nem tudok vele játszani."

A szülők temperamentumától is függ, kinek mi az agresszió, van, aki az autók összeütköztetését sem szereti.

Lehet próbálkozni ilyenkor firkálással, tépkedéssel, papír átlyukasztásával. Ha ott megéled, hogy a gyerek bele tud lépni a destruktív játékba, de utána vissza tud jönni belőle, magabiztosabbá válsz a többi játékkal kapcsolatban.

Az időlimit is jó megoldás, legyen 15-20 perces játékidő blokk a gyerekkel. A gyerekek nem jelzik, ha elfáradtak vagy túlpörögnek, mert jó érzés a szülővel játszaniuk, így viszont a felnőttnek kell tudnia, mikor volt elég a játék.

Azzal is lehet próbálkozni, hogy alkotás-rombolás sorrend legyen. Tehát együtt előbb felépítetek egy tornyot, majd van-e kedve a gyereknek elfújni? Vagy eldönteni? (Általában van.) Ekkor megint legitimálod az agresszió egy rendben lévő formáját, nyugodtan meg is lehet tapsolni, milyen remekül eldöntötte.

Meg lehet próbálni legalizálni az agressziót egy rövid időre, például két percre, mikor te is csinálod vele az indulatlevezetést. Pl. most toporzékoljunk együtt, zárjuk erősen ökölbe a kezünket, most kiabáljunk egy jó nagyot. Ha valami nehézség van a gyerek életében vagy nem vagy biztos magadban, ezt nem ajánlom, mert ez az a módszer, amit inkább keretezettebben jó használni, mert átlendítheti a gyereket a még több indulat kiadása felé.

Ha végképp erős agressziót tapasztalsz, az jó mérőfoka annak, hogy érdemes szakembert keresni.


"A két testvér agresszió-szintje nagyon más"

Van, hogy nagy a különbség, és az egyik testvér megijed a másik látszólagos agresszió szintjétől, hiszen, ha ő nem játszik vele, kívülről félelmetes lehet az autók egymásnak vagdosása, stb. El lehet neki magyarázni, ez is játék, nem rosszaság, de neki nem kell ilyet játszania, ha nem akar.

Közös játékban arra kell törekedni, hogy megtaláljanak egy középutat, akár konstruáló játékokat. A legó várat utána szét lehet dönteni a tankokkal, míg a másik gyerek legóalkotása megmarad. Az instruált mozgásos játékok (kisüt a nap – tárjuk ki a karjaink, esik az eső - guggoljunk le, villámlik – bújjunk asztal alá) szintén jó mindkét temperamentumú gyermeknek.


"A gyerekem túl vadul játszik az apjával."

Sok édesapának megvan az a vele született képessége, hogy gyerekszintre menjen, így amit túl vadnak gondolsz, az valószínűleg még a belefér-szint. Amit tisztázni kell, hogy nem pörgeti-e be nagyon ez a fajta játék a gyereket, tehát ne lefektetés előtt játsszák.


"A gyermekem azt hiszi, még mindig játszunk, mikor fegyelmezném."

Nem egy gyerek hiszi azt a szülői fegyelmezésre, hogy a szülő csak viccel, és kezd például elfutni tőle. Ilyenkor azt hiszi, fogócskáznak, és nem érzékeli, hogy a szülő egyre stresszesebb.

Ami segíthet:

- Ha mindig egy megszokott helyen beszélitek meg az adódó kisebb-nagyobb problémákat, mikor otthon tartózkodtok, így a gyerek megérti, ez itt nem a játék helye.

- Ha van ez jelzésetek, amiből a gyerek tudja, komoly dolog következik. Például 5-től 1-ig számolsz.

- Ha higgadt maradsz. A gyerekek a felhevültséget párosítják a játékkal, tehát ha után rohansz, ő elfut, de ha higgadtan sétálsz oda, vált.

- Ha halk, higgadt hangnemet használt. Mikor a gyerek játszani akar veled, felfigyel arra, mikor elhalkulsz, mert nem ezt várja. Legfeljebb elmegy másik játékot játszani, de kiléphettek a játék-fegyelmezés körből, és újra szülői szerepkörűként tekint rád.

- Nagyon világos ok-okozati kifejtéssel. Ő most ezt tette, ezért te dühös/csalódott/szomorú vagy. Ennek ez lesz a (nagyon hamar bekövetkező) eredménye.


Egy kis biztatás


Ha a gyereked játszik, az már jó. A gyerekek testi/lelki egészségének egyik legfontosabb jele. Ha egy 2-6 éves gyerek egyáltalán nem játszik, az a komoly patológia jele.

Manapság a gyerekek nagy része vagy szorongó, vagy agresszív. Az agresszív gyerek, aki kifelé folyatja az ösztöneit, még mindig kevesebb kárt tesz magában pl. pszichoszomatikus értelemben, mint a szorongó. Inkább jöjjenek azok az indulatok ki.

A játékok lecserélhetőek. Nem éri meg a véletlenül tönkrement játék miatt összeveszni a gyerekkel, ha különben jót játszottatok.

Bármi el tud romlani, de szerencsére játék közben szinte minden meg is tud javulni. Támaszkodjunk erre a csodálatos eszközre, ami átsegíti a nehéz helyzeteken a gyerekeket.